HSC-MAFILM Stábiskola
2009 őszétől a magyar filmszakma két nagyhagyományú szervezete közösen képez filmes szakembereket. A Magyar Operatőrök Társasága (HSC) által alapított Stábiskola szervezésében és az oktatásban ezentúl a MAFILM is részt vesz, ezzel a filmstúdió újra a filmes szakemberképzés központjává válik, ahogy a nyolcvanas évek végéig is itt tanulta ki a mesterséget a szakemberek túlnyomó többsége. A HSC és a MAFILM közötti együttműködéssel a legjobb helyzetben lévő oktatócentrum jött létre Magyarországon, amely az ismeretek átadásában, a gyakorlat nyújtásában és a szakmai szocializációban is egyedülállóan magas szintet képvisel. Célkitűzésünk olyan szakiskola működtetése, melyben a hagyományos és a modern technológiák világszínvonalú oktatása valósul meg. Az iskola munkájában részt vesznek a magyar filmipar legjelentősebb szolgáltatói, akik számára kiemelten fontos a megfelelő szakembergárda utánpótlása.
A filmtörvény biztosította 20 százalékos adókedvezmény bevezetése óta egyre több külföldi produkció választja Magyarországot forgatási helyszínnek, hazánk jó infrastruktúrája és környezeti adottságai egyaránt nagy vonzerővel bírnak. A magyar filmeknél nagyságrendekkel nagyobb költségvetésű bérmunkák fokozott szakemberigényét az elmúlt években már nem mindig tudtuk kiszolgálni, a produkcióknak gyakran kellett a környező országokból hívni kivitelezőket, asszisztenseket, berendezőket. A Stábiskola képzései ezt a hiányt pótolják, olyan felkészült szakemberek végeznek itt, akik egyaránt alkalmasak a bérmunkákban, a hazai játékfilmekben, a televíziós produkciókban és a reklámfilmekben felmerülő munkák elvégzésére.
A magyarországi filmes szakalkalmazott-képzés súlyos gondokkal küszködik, amelyeket a Stábiskola igyekszik megoldani. A képzések sokszor esetlegesen folynak, nem a piac igényeinek megfelelően: a diákok gyakran nem jutnak hozzá a megfelelő technikákhoz és a filmszakmába sem tudnak integrálódni a végzettség megszerzése után. A Stábiskola szoros kapcsolatot tart fent a filmszakma meghatározó szereplőivel, az oktatást aktív szakemberek végzik, a gyakorlati képzés során pedig forgatásokra is eljuthatnak a hallgatók. Az iskolában végzettek több mint 90 százaléka talál munkát a filmiparban.
A Stábiskola elsősorban OKJ-s rendszerben indít tanfolyamokat, két féléves kurzusok lesznek a következő szakmákban: segédoperatőr, segédoperatőr (HD technikus), világosító, rendezőasszisztens, felvételvezető, szcenikai asszisztens, utómunka asszisztens (digitális utómunka), televíziós kameraman. A képzés modulrendszerű, azaz az egyik szakmában megtanult és bizonyítvánnyal igazolt modul tananyaga beszámításra kerül a másik szakma tanulásakor. A tanfolyamok időbeosztását úgy alakítottuk ki, hogy a hallgatók munka mellett is el tudják végezni azokat, a foglalkozások péntekenként és szombatonként lesznek, tömbösítve. Igény esetén a fenti képzések OKJ-n kívül is meghirdetésre kerülnek, az ezekre jelentkező hallgatók csak a szakmaspecifikus gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, illetve kizárólag OKJ-n kívül tartunk filmes smink, standfotó, szakmai angol és filmtechnikus kurzusokat – a tanfolyamok elvégzése után a HSC-MAFILM oklevelét kapják a diákok.
Jelentkezési határidő: 2009. október 15.
Érdeklődni Szilágyi Nóránál, a stábiskola ügyvezető titkáránál lehet (tel.: 06-30-279-5132)
1. HSC – MAFILM Megújuló OKJ szakképzés
A modulrendszerű képzés lényege, hogy az egyik szakmában megtanult és bizonyítvánnyal igazolt modul tananyaga beszámításra kerül a másik szakmatanulásakor.
A tanfolyam időbeosztását igyekeztünk úgy kialakítani, hogy hallgatóink munka mellett is el tudják végezni. Ennek megfelelően az 1. modul (2009.11.06. - 2009.12.31.) foglalkozásait minden pénteken és szombaton 9.00 és 17.00 között, a 2. modul gyakorlati foglalkozásait pedig lehetőség szerint pénteki napokon 9.00 és 16.00 óra között tartjuk, 2010.01.08. – 2010.06.04-ig.
Az összes szakirány indításának feltétele minimum 10 fő/szakirány
Elágazások:
- Segédoperatőr - 380.000 Ft.-
- Segédoperatőr (HD technikus) – 350.000 Ft.-
- Világosító - 280.000 Ft.-
- Rendezőasszisztens - 320.000 Ft.-
- Felvételvezető – 320.000Ft.-
- Szcenikai asszisztens – 320.000Ft.-
- Utómunka asszisztens (Digitális utómunka) - 380.000 Ft.-
Ráépülések:
- Televíziós kameraman - 380.000 Ft.-
2.HSC – MAFILM OKJ–n kívüli szakképzések
A HSC - MAFILM saját hatáskörében is kiad gyakorlati képzettséget igazoló oklevelet. Ezekben a tanúsítványokban a szakképesítések felsorolásakor a szakmai elnevezéseket tüntetjük fel. Amennyiben a hallgató nem kíván állami vizsgabizottság előtt vizsgázni, módjában áll HSC - MAFILM vizsgát tenni.
Az összes szakirány indításának feltétele minimum 10 fő/szakirány
- Segédoperatőr - 250.000 Ft.-
- Segédoperatőr (HD technikus) – 220.000 Ft.-
- Világosító - 150.000Ft.-
- Rendezőasszisztens - 190.000 Ft.-
- Felvételvezető – 190.000 Ft.-
- Szcenikai asszisztens – 190.000 Ft.-
- Utómunka asszisztens (Digitális utómunka) - 250.000 Ft.-
- Televíziós kameraman – 250.000 Ft.-
- Filmes Smink – 380.000Ft.-
- Standfotó – 220.000Ft.-
- Szakmai Angol – 220.000Ft.-
- Filmtechnikus - 150.000Ft.-
Célkitűzésünk olyan szakiskola működtetése, melyben a hagyományos és a modern, naprakész filmes, és a hozzá kapcsolódó technológiák világszínvonalú oktatása valósulhat meg. Az iskola munkájában részt vesznek mindazok a cégek, akik jelenleg a magyar filmipar legjelentősebb szolgáltatói, és akik számára elsősorban fontos a megfelelő szakembergárda utánpótlása.

